Összegyűjtöttem sokéves saját, valamint előttem, utánam zenélő dj-k leggyakoribb hibáit, amikkel szinte minden hétvégén találkozom.
Túlvezérlés:

Talán ez a leggyakoribb, sajnos nem csak a kezdő dj-knél előforduló hiba. Van, aki alapból túlvezérelve játszik, van, aki pedig trackről trackre folyamatosan hangosítja a játékát, mert úgy érzi, a következő rákevert track akkor üt nagyobbat, ha azt kicsit feljebb hangosítva. A szett végén aztán csutkára kitekert gain állássokkal adja át a pultot a következő dj-nek.
Miért rossz ez? Ha a hangosítás elé bekeötött limiter folyamatosan dolgozik, akkor:
- elveszik a zenék dinamikája
- “laposan fog szólni”
- megváltozik a hangkép (pl elmegy, vagy kihagy a mély)helyenként drasztikusan lehalkul
- a zene hallhatóan torz lesz
A jelszintek figyelmen kívül hagyása
Őszinte leszek, ezzel a mai napig nekem is nehézségeim vannak, pedig egy alapvető probléma. Sokszor 2 ugyanarra a hangerőre állított sáv közt akár 4-5db különbség is lehet (6dB difi kétszeres hangerőkülönbséget jelent). A tánctéren nagyon zavaró tud lenni a következő track rákeverése, mikor mi feltett kézzel flesselünk, hogy mekkora zene jön, majd pár másodperc múlva jön a meglepődés, hogy „uhh basszus” ez nagyon gyenge. Én azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy egyrészt figyelje a keverőn a ledeket, másrészt pedig bízzon a hallásában, ugyanis létezik a zenéknek egy általam „relatív hangerő”-nek nevezett tulajdonsága. Ez annyit jelent, hogy két zene papíron lehet, hogy teljesen ugyanakkora hangerővel rendelkezik, de a valóságban ez nem így tűnik. Ez azért van, mert bizonyos frekvenciákat hangosabbnak hallunk mint másokat. Ha pl. egy zene hangszerelése, mastere olyan, hogy pl. középmagas frekikből jobban el van eresztve, akkor azt hangosabbnak halljuk (ez a hangcuccc jellegzetességeiből – pláne hibáiból adódó különbség is).
Mindig ugyanazon set játszása
Ez több sebből is vérzik, hiszen legtöbbször nem ugyanabban az időintervallumban zenélünk, más közönséggel van dolgunk és még sorolhatnám. Tanuljunk meg spontánnak lenni, improvizálni, és ha ez megvan, akkor mindig képesek leszünk alkalmazkodni. Ha ezt sikerül elsajátítanunk, akkor sok fejfájástól megkímélhetjük magunkat. Hagyjuk meg a pre-recorded témákat a világ ’’top 100’’ – ának.
Torrent kft., zippy, egyéb ingyenes helyekről “vásárolt” zenék

Hiába 320-as az a nyavalyás mp3, attól még nem biztos, hogy jó minőségű. A youtube-ról letöltött zenéket ne is említsük, mert az már tényleg kritikán aluli. Lehet, hogy az otthoni Logitech hangrendszeren nem annyira jön ki a minőségbeli különbség, de nagy hangcuccon (mivel sokszoros az erősítés) sokszorosan észrevehető, ha valami gyengén szól. Ha a lejátszott zenéink közül csak 1 track van, ami gyenge, az már elcseszi az egész játékot.
Képzések
DJ KÉPZÉS
30 órányi csoportos képzés során sajátíthatod el a technikai, brand építési és zeneszerzési alapokat, amit 8 óra egyéni, személyre szabott gyakorlással egészítünk ki.
Ha eddig nem mertél belevágni mert teljesen kezdő vagy, úgy érzed megrekedtél egy szinten, nem jön a siker, nem volt rá időd és alkalmad, vagy csak tovább szeretnéd fejleszteni magad, most itt az lehetőség!
Mi történik veled a képzés végére?
- Olyan aktív tudást szerzel, amivel helyzeti előnyre teszel szert
- Szakmai kapcsolataid bővülnek
- Ismerni fogod a legmodernebb dj eszközöket
- Ismerni fogod a zeneelmélet alapjait
- Belekóstolsz a produceri munkába
- Technikai tudásod bővül, így magabiztosabb leszel
- Tudni fogod hogyan kezdj bele a fellépések szervezésébe
- Képes leszel rövid és hoszútávú tervet készíteni a karriereddel kapcsolatban
- Ismerni fogod az arculat kialakítás folyamatát
- A meghatározoztt célcsoportodat könnyebben eléred
- Elkezded átlátni és megérteni az éjszakai élet buktatóit és árnyoldalait
Miért érdemes jelentkezned?
- A legjobb eredménnyel végzők mentori programot kapnak
- A kiemelkedő végzősöknek segítünk a pályára lépésben
- Az oktatás stílus független
- Limitált 12 fős csoportban tanulhastsz
- 30 óra csoportos jelenléti oktatásban veszel részt
- 8 óra egyéni gyakorlást kapsz mentorral
Használt szoftverek: Rekordbox
A képzés hossza: 5 csoportos alkalom: 30 óra + 8 óra egyéni gyakorlás mentorral
Időpontok: 2024. január 24., szerdánként 14:00 - 20:00
Helyszín: Nolatency Studio, Budapest, VII. Szövetség utca 35. és Audioberles.hu streaming stúdiója, Budapest, VIII. Stróbl Alajos utca 3/C.
A képzés díja: 179.000 Ft vagy 2x95.000 Ft


ZENEI PRODUCER START
ONLINE ÉS JELENLÉTI FORMÁBAN IS!
A program fő funkcióira koncentráló kurzus, ahol megtanítunk elsajátítani hogyan működik a szoftver, érintjük a zeneelméleti alapokat, amelyek elengedhetetlenek a szoftver használatához és megmutatjuk azokat a lépéseket, amelyek segítenek megkezdeni produceri karriered. Dobokat programozunk midi segítségével, megismerkedünk a szintetizátorok fajtáival, dallamokat szerkesztünk és betekintést nyerünk a különböző stílusok sajátosságaiba, szerkezeteibe. A kurzus végére magabiztosan fogod használni a programot és rálátásod lesz a zeneírás folyamataira, elkészitessz egy saját zenei részletet.
Tematika:
- Zeneszerkeszési munkafolyamatok, alapfogalmak:
a hang fogalma, tulajdonságai, digitalizálása, ritmikai alapok, a zenék struktúrája,
midi, audio, browser, control bar/routing, session/arrangement view,
az Ableton hangszereinek, effektjeinek csoportosítása - Audio session:
hangfelvétel készítés, sampling, resampling
editálás (time/pitch correction), warpolás, melodyne, autotune,
szerkesztési gyakorlatok (fade, split, consolidate, stb.), - Midi session/zeneelméleti alapok (ritmika):
note, clip, grid, recording, editálás, dob groovok készítése - Midi session/zeneelméleti alapok (hangjegyek, hármashangzatok):
dallam, harmónia, basszus készítés. A tanultak összegzése, egy zenei részlet elkészítése
Jelenléti képzés:
Használt szoftverek: Ableton Live 10/11
A jelenléti képzés hossza: 4 alkalom + vizsga
A képzés indul: 2024. január 22-én
Időpontok: Hétfőnként 18:00 - 21:00
A képzés díja: 89.000 Ft
Diákjaink számára az Ableton Live szoftverre 50% kedvezményt, az Arturia plug-in csomagokra szintén 50% kedvezményt biztosítunk (jelenléti képzés esetén)!
Online képzés:
Használt szoftverek: Ableton Live 10/11
A képzés hossza: 30 db videó, 3,5 órányi videóanyag
Időpontok: bármikor, mivel saját tempóban teljesíthető, visszanézhető online tananyag
A képzés díja: 49.000 Ft
AZ ONLINE KÉPZÉS ELÉRHETŐ ITT:
https://producerschool.
ZENEI PRODUCER I.
Már írsz zenéket, de nem szólal meg úgy ahogyan szeretnéd?
Úgy érzed van hová fejlődni az Ableton live használatában?
Szeretnéd tudni melyik hangszer és effekt pontosan mire való?
Szeretnél tudatosan nyúlni a hangszínekhez?
Szeretnéd megtanulni a Serum plugin használatát?
Ha igen, ez a képzés Neked szól, ugyanis ez a képzés az Ableton Live szoftver ismeretének szélesítése mellett a hangszerelésre, a zenei kompozícióra és az első teljes zene megírására helyezi a hangsúlyt.
Elérhető jelenléti csoportos képzésként, illetve online formában is.
Tematika:
- Sound design alapok:
Sampling, szűrők, envelope-ok, lfo, automatizálás - Sound design alapok:
Szintézis - Effektek:
Kreatív effektezés, mixing alapvetések - Midi/key mapping:
Külső midi keyboardok, controllerek használata, automatizálás, midi felvételek - Arrangement/zenei kompozíció:
A zenei részegységek sajátosságai, előállításuk - Workflow:
Az egyes zenei részek összefűzése, hatékony munkafolyamat
2 extra gyakorlati/konzultációs alkalom
Diákjaink számára az Ableton Live szoftverre 50% kedvezményt, az Arturia plug-in csomagokra szintén 50% kedvezményt biztosítunk!
Használt szoftverek: Ableton Live 10/11
A jelenléti képzés hossza: 9 alkalom (6 tanóra + 2 konzultáció + vizsga)
A képzés indul: 2024. március 4-én
Időpontok: Hétfőnként 18:00 - 21:00
A képzés díja: 129.000 Ft vagy 2x75.000 Ft


ZENEI PRODUCER II.
Ez a haladó kurzusunk alaposan vizsgálja a műfaj sajátosságait, a meghatározó előadók zenéin keresztül. Elemezzük a szintézist, az arragementet és mindent, amitől úgy fog szólni a Te zenéd is, mint a legnagyobb nevek alkotásai.
Tematika:
- ANALÍZIS/HALLÁSGYAKORLATOK, ZENEI SZERKEZET LÉTREHOZÁSA
- zenei rétegek csoportosítása
- ismert trackek sávonkénti elemzése
- a használt hangszínek részletes elemzése
- amit nem is hallasz a zenében, de ha kiveszed hiányzik
- szerkezeti elemzés
- mixing elemzés -
HANGSZERELÉSI ALAPVETÉSEK
- frekvenciamenet, oktáv, alaphang, felhangok, felharmonikusok
- fázis
- a hangszínek, hangszerek tranzienseinek és lecsengéseinek fontossága, megváltoztatása
- layering (a hangszerek rétegezése)
- sub bass (kell-e, mikor, mennyi, és hogyan?) -
HANGSZERELÉS: A VIZSGÁLT HANGSZÍNEK ELŐÁLLÍTÁSA
- szinti, sampler, vagy konyhakész hangminta
- basszusok készítése (rolling, offbeat, rumble, stb.)
- dob szekvenciák készítése
- beütő hangok/stabs
- egyedi hangszínek előállítása
- dallam szerkesztés
- arpeggiator -
HANGSZERELÉS KONTEXTUSBAN
- a hangszerek hiarerchiája, a szerepek megváltoztatása
- a megfelelő hangszínek választása, kontextusba helyezése
- Milyen lágét, frekvenciamenetet és lencsengést válasszunk a többi hangszer mellé?
- hogyan kerüljük el a túl hangszerelést?
- a lábdob és basszus kohéziója -
ARRANGEMENT
- hogyan lépjünk ki a 8 BARos loopból?
- hogyan csináljunk kiállást
- mitől fog ütni a drop, vagy a refrén?
- mikro és makro automatizáció -
TIPPEK/TRÜKKÖK
- otthon is végezhető fül tréningek, fókusz segítő módszerek, hogy munka során könyebben tudj döntéseket hozni
- a hatékony munkavégzés alapjai, mennyi időt kell/szabad szánni egy dal elkészítésére?
- hogyan ne hallgassuk jóra, vagy rosszra a készülő zenénket?
- remake készítése (a legjobb autodidakta tanulási módszer) - eq, gate, reverb, automatizálási trükkök
- témák, amiket hoztok (pl. hogyan van megcsinálva egy konkrét hang egy adott zenében, stb.)
Diákjaink számára az Ableton Live szoftverre 50% kedvezményt, az Arturia plug-in csomagokra szintén 50% kedvezményt biztosítunk!
Használt szoftverek: Ableton Live 10/11
A jelenléti képzés hossza: 9 alkalom (6 tanóra + 2 konzultáció + vizsga)
A képzés indul: 2024. január 11.
Időpontok: Csütörtökönként 18:00-21:00
A képzés díja: 129.000 Ft vagy 2 x 75.000 Ft
MIXING I.
A keverési munkafolyamat alapfeltétele a jó hangszerelés, és az alapvető munkafeltételek (lehallgatás, akusztika) megteremtése. Ezután a következő lépés a hallás fejlesztése, amire a képzés során a legnagyobb hangsúlyt fektetjük. Teljesen az alapoktól indulunk és mindent végig veszünk, amire a keverés során szükséged lesz! A füledet garantáltan kinyitjuk, mivel aképzés nagyjából fele listening session lesz! Vasakkal és pluginekkel is dolgozunk, hogy teljes képet kapj az eszközök megfelelő kezeléséről.
A képzés végére:
- érteni és hallani fogod a kompresszorok működését, típusait
- tudni fogod melyik EQ milyen feladatra való, tudni fogod megfelelően beállítani
- tudsz mélységet adni a zenének
- el tudod egymástól szeparálni az egyes hangszereket, úgy hogy azok ne versengjenek, hanem segítsék egymást
- tisztább, érthetőbb, dinamikusabb mixeket fogsz készíteni
- átlátod a stúdiósztenderd outboardokat, eszközöket és a plugin megfelelőjüket
Tematika:
1.
- stúdió akusztika, lehallgatás, a keverés előkészítése
- fizikai alapismeretek
- recording, mikrofonok
- gain structure, mono/stereo/dual mono, mid/side
2.
- analyzerek, frekvenciatartományok, harmonikusok, fázis
- szűrő tipusok, EQ-k csoportosítása
- korrekciós EQ, kreatív EQ, színezés a gyakorlatban
3.
- dinamika szabályzók: gate/ expander
- kompresszor I.
4.
- kompresszor II.
- busz Kompresszor
5.
- paralell rendszerek
6.
- reverbek
- delayek, modulácoós effektek
Diákjaink számára az Ableton Live szoftverre 50% kedvezményt, az Arturia plug-in csomagokra szintén 50% kedvezményt biztosítunk!
Használt szoftverek: Pro tools, Ableton Live, számtalan plugin
Használt vasak és mikrofonok: lásd Record Low stúdió honlapja
A képzés hossza: 6 alkalom
A képzés indul: 2023. október 28-án
Időpontok: Szombatonként 14:00 - 20:00
A képzés díja: 169.000 Ft vagy 2 x 90.000 Ft


MIXING II.
Azoknak ajánljuk akik már elvégezték a Mixing I. képzésünket, vagy ismerik az ipari sztenderd berendezéseket, illetve azok szoftveres emulációt. A képzés során a keverési technikákra és workflowra helyezzük a hangsúlyt.
Diákjaink számára az Ableton Live szoftverre 50% kedvezményt, az Arturia plug-in csomagokra szintén 50% kedvezményt biztosítunk!
Használt szoftverek: Ableton Live 10/11
A képzés hossza: 4 alkalom
Időpontok: 2024. január 13.
Hétvégente, egész napos
A képzés díja: 169.000 Ft vagy 2x90.000 Ft
ALL-IN
Kiknek ajánljuk? Mindazoknak, akik szeretnének komolyan foglalkozni a zeneírással és még kezdők vagy csak minimális tapasztalattal rendelkeznek.
Ez az átfogó zenei producer képzés magába foglalja a Zenei Producer START, I., II. és Mixing képzéseinket.
Diákjaink számára az Ableton Live szoftverre 50% kedvezményt, az Arturia plug-in csomagokra szintén 50% kedvezményt biztosítunk!
Használt szoftverek: Ableton Live 10/11
A képzés hossza: 7 hónap
A képzés indul: 2024. január 22-én
Időpontok: lásd feljebb
A képzés díja: 645.000 Ft helyett 499.000 Ft vagy 4x130.000 Ft


SZAKKÖR
Első ízben a péntek délutántól késő estig tartó időszakot célozzuk be, de nem titkolt szándékunk a hét többi napjára is kiterjeszteni a lehetőséget!
A szakkör lényege, hogy az oktató termünket, próbateremünket/feljátszónkat, tervezett akusztikájú stúdiónkat, valamint két állandó szakembert egyszerre állítsunk a dalaid szolgálatába!
Ha szeretnéd a zenéidet:
- új szintre hozni,
- új ötletekkel gazdagítani
- profi akusztikai és lehallgatási körülmények között ki/újrakeverni,
- hangszeresként elektronikával felturbózni
- másoktól tippeket, trükköket ellesni
mindezt közösségi formában, akkor a péntek délutánjaidat mostantól tedd szabaddá, mert a zenéid mostantól új erőre fognak kapni!
Használt szoftverek: Ableton Live, számtalan plugin
A szakkör indul: 2023. november 24.
Időpontok: Péntekenként 17:00 - 22:00
A szakkör díja: 39.000 Ft.- / 4 alkalom
Alaplapi, vagy olcsó hangkártyák használata
Hasonló az előző okfejtéshez. Egy alaplapi hangkártya hangja meg sem közelíti azt, amire egy nagy hangrendszer első láncszemének szüksége van. Mivel a jelforrás (a lejátszóból/hangkártyából kimenő hang) fog többszöri erősítésen átmenni, kulcsfontosságú ennek minősége. Egy jó dinamikájú CDJ-s szett után pl. egy 40e Ft-os hangkártya hangja képes megölni a bulit, azt az érzetet keltve, hogy ez a csávó szarabb zenét játszik, mint az előző.
A trackek rendszerezésének hiánya

Sokszor látom, még híresebb arcoknál is, hogy „untitled folder” vagy „163” a mappák elnevezése. Ezek közt mégis hogyan lehet tájékozódni? (sehogy) Szerintem a legjobb megoldás az, ha stílusonként szétválogatjuk, és azon belül pedig energiaszintenként szelektálunk. Ez nagyban megsegíti később a dolgunkat, hiszen ahogy halad előre az este csak megyünk felfele, illetve lefele a mappák között. Sőt! Nem szükséges az adathordozón könyvtárakat építeni, duplikálni, etc, ennél sokkal jobb megoldás a playlistek létrehozása, mellyel tárhelyet is spórolhatunk, és világosan áttekinthetővé tehetjük a repertoárt.
A közösségi média nem megfelelő használata
Szerintem mindenkiben realizálódott, hogy social media nélkül kb. esélytelen az, hogy elérjük zenei céljainkat. Alapvető, hogy rendelkezzünk egy Facebook artist Page-el, Instagrammal stb. Ezekre fontos, hogy mindig megfelelő tartalmat készítsünk, aminek köze van a zenénkhez illetve hozzánk. Nem érdemes bulvár hírekkel, illetve mindenféle olyan poszttal próbálkozni, ami esetleg nagy elérést generál, mert ez olyan embereket fog bevonzani akiket az adott téma érdekel, nem pedig mi, vagy a zenénk. Idővel mindenkinek ajánlatos megtanulni kezelni a hirdetéseket, mert online viszonylag kis pénzekből is egész nagy marketing eredményeket lehet elérni, ha tudjuk, hogy mit csinálunk.
A bulizás mellőzése

A legjobb DJ-k általában a legnagyobb partiállatok, ugyanis pont azért képesek mindig az adott pillanathoz a legjobban illő zenét nyomni, mert át tudják érezni, hogy mire van éppen szükség a táncparketten. Sokáig én is elkövettem azt a hibát, hogy nem jártam el egyátalán ilyen módon szórakozni, mert hogy „én már csak a pultban érzem jól magam egy buliban”. Ha nincs fellépésed, néha igenis mozdulj ki a haverokkal, menj el egy-egy jobb buliba, és próbáld meg átérezni az adott pillanatot. Hidd el, sokat lehet ebből is tanulni. Sokszor a legjobb ötletek ilyenkor születnek, ugyanis te kritikus leszel az ottani dj-vel szemben. Tanulhatsz az ő erősségeiből és hibáiból is. Nembeszélve arról, hogy ilyenkor még több időd van a kapcsolatépítésre!
Csak a legújabbat, csakazértis
Ne akard a világot újraértelmezni zenélés közben, hiszen a bulizók többsége nem feltétlen arra vágyik, hogy te bemutasd azt a 10 db zenét, amit még biztosan ember nem hallott. Bármennyire is underground vonalon mozogsz, néha vissza lehet nyúlni és lehet 1-1 olyan zenét is játszani ami nem a héten jelent meg. Természetesen a ló túloldalára sem szabad átesni, hiszen aki a shazam hungary top 100 zenéjén kívül semmi mást nem ismer, az vajon mitől lesz egyedi? Az elvárt ismert anyag lejátszásának mennyisége stílusonként igen különböző. Legyünk tisztában azzal, hogy ez a mi műfajunkban mennyire elvárt/nem elvárt és e szerint szelektáljuk a zenéinket!
Fix szettel készülés
Legyünk azzal is tisztában, ki játszik előttünk, illetve utánunk (ha nem ismerjük, vegyük a fáradságot, hogy utána nézünk), valamint azt is vegyük figyelembe, melyik idősávot kaptuk! Vannak, akik előre kigyakorolják a fix trackek egymásutánját (akár az előzőekben említetteket tanulmányozva, akár nem) ‘nadehátkérem’… így nem lehet válaszolni a közönség reakcióira!
Dubraviczky Balázs