#1 Spontanaitás hiánya, előre betanult szett
Az egyik leggyakrabban elkövetett hiba a kezdők körében. Nyilván az elején rutin hiányában egyszerűbb egy fix tracklistet letolni, amit az ember már begyakorolt, de ennyi erővel egy előre felvett mixet is le lehetne játszani 🙂 Érdemes akkor elkezdeni a közönség előtti fellépéseket, amikor annyi gyakorlás van az ember háta mögött, hogy nem jelent problémát rögtönözni, lereagálva a közönség reakcióit a felrakott zenékre. Ez nem azt jelenti hogy nem kell, vagy nem érdemes felkészülni konkrét zenékkel, de képesnek kell lenni a rugalmasságra szett folyamán!

#2 DJ eszközök ismeretének a hiánya
Sok esetben előfodul, hogy - mivel sokba kerül, és nincs otthon - klubsztenderd eszközökön (pl. Pioneer CDJ 2000, Allen&Heath Xone 92) nem tud, vagy nem mer játszani. Nem ismeri a menüket, a beállításokat, a lejátszók, keverők működését, így elcipeli a saját kontrollerét (egyben keverő+hangkártya, tehát nem a külső mixeres setup) a buliba. Nagyon nem pro!
Nagyobb beruházás nélkül is van lehetőség ilyen eszközökön gyakorolni (óradíjas helyek, eszköz bérlés, dj tanfolyam). A kontrolleren játszásnak rengeteg hátránya van, az egyik legnagyobb, hogy a hangminőség meg sem közelíti a Pioneer lejátszók minőségét!
#3 Warm Up szerepben lejátssza a peak time/sláger trackeket
Talán nem kell különösebben kifejteni, miért probléma. Egy-egy ilyen után az illető ne csodálkozzon, ha nem kap további fellépési lehetőséget!
#4 Nem veszi figyelembe az előtte és az utána játszó dj személyét, stílusát
Az előző témához szorosan kapcsolódó probléma, viszont nem csak a buli elején kell erre figyelni! Kezdőkre különösen jellemző, hogy veretni akarnak, mert nagyon meg akarják mutatni a tutit, illetve meg akarják táncoltatni az embereket! Fontos, hogy ennek nem az a módja, hogy a következő dj szettjéhez képest 5 bpm-mel gyorsabb tempón játszunk! Mégis honnan tudjuk meg miket játszik az előttünk/utánunk lévő dj, ha ha nem ismerjük a munkásságát? Egyszerűen megkérdezzük, akár a rendezvény előtt, több nappal!

#5 Hangtechnikai ismeretek hiánya (csatlakozók, jelszintek, erősítő, limiter, ki-bemenetek).
Két esetben fontos (harmadik eset pedig nincs)!
Ha jelen van hangtechnikus: óriás kizökkentő, amikor folyamatosan odajön és beletekerget a szett közben, vagy pl. rászól a dj-re, hogy „ Nem hallod, hogy a limiter folyamatosan dolgozik???!!”
Ha nincs jelen a hangtechnikus, vagy eleve nincs technikus: ki fogja megoldani a hibát? Valószinűleg nem a pultos lány! Az alapvető hibaelhárítási módokkal tehát tisztában kell lenni, hiszen ha egy bulin elmegy a hang, recsegés van, és az nagyon rövid időn belül nem oldódik meg, az emberek hazamennek.
Egy dj-nek tehát ismernie kell a hangosítás elemeit, csatlakozókat, jelszinteket, tudnia kell leszűkiteni a hibát, hiszen ha van is jelen hangtechnikus, nem biztos, hogy ő azonnal előkeríthető! A shownak viszont folytatódnia kell!
#6 Zeneelméleti alapok hiánya (ütem, hangnem)
Sok kezdő dj nem számolja az ütemeket, nem várja ki a megfelelő köröket, mert nem tudja, milyen periódusok vannak a zenékben, nem tudja mi az ütem, a negyed, nyolcad, tizenhatod, stb. Nincs tisztában a hangnemekkel, így pl. simán kisszekund súrlódással felrakja a következő számot, ami hasonlóan kellemetlen élmény, mint a lódobogás (rossz beatmatch).

#7 Nem mer felnézni a pultból
Szintén rutin hiánya miatt jellemző, hogy nagyon koncentrál, és csak az eszközöre figyel, illetve arra, hogy ne rontsa el. Ez két okból is probléma. Egyrészt nem látja a közönség reakcióit, gyakorlatilag olyan, mintha nem is lenne jelen, a másik pedig, hogy a közönségnek szüksége van a szemkontaktusra, a mosolyra, a kacsintásra, arra, hogy a dj-vel együtt bulizzanak! Teljesen másképp viselkednek, ha be vannak vonva a játékba, sokkal felszabadultabbak, és fontosnak érzik a jelenlétüket a buliban!
#8 Rossz minőségű zenéket játszik
Youtube-ról, myfreemp3-ról és hasonló helyekről leszedni zenét nem csak jogilag gáz, hanem megszólalásban is. Nagyon ciki, amikor az előző dj után megszólal egy harmatgyenge valami. A közönségnek ebből nem az fog átjönni, hogy rosszul szól, hanem hogy rossz zenét játszik a dj.
#9 Rossz minőségű eszközökről játszik
A helyzet ugyanaz, mint az előző pontban, a közönség csak annyit érzékel, hogy valami miatt nem üt úgy a buli. Nem tudják megfogalmazni, hogy miért, egyszerűen csak valami nem jó. És ki ennek az oka? Természetesen, aki a pultban áll. Játszhatsz bármilyen jó trackeket, ha az nem jó minőségben szólal meg.
Leggyakoribb jelenség, ha valaki laptopról játszik (+hangkártya+kontroller és klub mixer), ugyanis ebben setupban a leggyengébb láncszem a hangkártya. Egy 40.000 Ft-os eszköz nem fog úgy szólni, mint egy milliós nagyságrendű céleszköz. Többszázezer Ft környékén indul az a kategória, amit buliban már nem ciki megszólaltatni. Vannak gyártók, akik kifejezetten prémium minőségű konvertereket kínálnak, vannak, akik eleve a gyengébb hangminőségben utaznak, de ugyanazon gyártó esetében is óiási különbség lehet a megszólalásban (pl. egy Focusrite Scarlett vs. Clarett ).

Otthon hallgatva pl. egy belépő szintű hangkártya és egy Pio 2000 Nexus között a laikus fül alig hall különbséget, amikor viszont nagy teljesítményű erősítők felerősítik a jelet, egy jól belőtt, jó minőségű klub rendszeren ezek a különbségek sokszorozódnak, tehát egy olcsó hangkártyás szett kezdés simán meg tudja állítani a bulit.
#10 Nem megfelelő fájl management
Akár lejátszóról, akár laptopról játszik valaki, a rugalmasság, magabiztosság, váratlan helyzetek kivédése érdekében, a számok gyors keverhetősége végett is fontos a fájlok megfelelő rendszerezése, kategorizálása, playlistek készítése.
A Rekordbox használata ma már elkerülhetetlen, erről részletesen egy jövő heti cikkünkben írunk!
+1 Az ominózus SYNC gomb
Ez egy rettenetesen megosztó téma, ezért szintén egy külön cikkben vizsgáljuk meg, van-e létjogosultsága, és ki is fejtjük álláspontunkat a témában.
Ha szeretnél klubsztenderd eszközökön gyakorolni, ráadásul mentor segitéségvel, illetve tanulnál, fejlődnél és kapcsolatot épitenél, jelentkezz DJ kurzusunkra az alábbi linken:
https://djkurzus.hu/jelenleti
Ilyen és ehhez hasonló cikkekért, tippekért és trükkökért kövess be minket a social media felületeinken:
https://facebook.com/producerschool.hu
https://instagram.com/producer_school_hu
https://producerschool.hu/kepzesek